7.-8.-9. Fejezet

 

7. fejezet

Fordította: Lilith

 

Az emberek fecsegése úgy általában felbosszant, mint ahogy most is.

Melanie és Roger belelendül egy beszélgetésbe az esőről, és a holttestre gyakorolt hatásáról, a bűnügyi helyszínelésről, a Kriminalisztika 101-ről[1], ami most nem számít. Az átkozott holttest műanyagba van csomagolva, mert így intézte el ez a seggfej, hogy ez a nő elhagyja ezt a sikátort és ezt a világot. Kibaszott műanyagba csomagolva; be fogom csomagolni műanyagba a seggét, és ez azt jelenti, hogy nem hallgathatom tovább ezt a kettőt fecsegni. A saját világomban, a Másvilágomban kell lennem.

Még több bűnügyi helyszínelést kizárva összeszorítom a szemeim, és odamegyek most. Baszódjon meg Roger. Ő nem lesz ok arra, hogy kihagyjak valamit, amit nem szabadna kihagynom. És Baszódjon meg az Esernyős Ember. Ha egy én vs. ő leszámolást, egy, egy az egy ellen mérkőzést akar, megkapja. Még elszántabb vagyok, mint valaha.

Én vs. ő. Újra lejátszom mentálisan.

Ebben a forgatókönyvben, nem passzol, hogy Kane célpont. Esernyős Ember az áldozat szerettei után megy. Ha nem vagyok áldozat, ha olyan vagyok, mint ő, miért megy Kane után? Elmejáték lehet. Lehet, hogy az orrom előtt próbálgatja a határaimat, vagy próbálja elvonni a figyelmemet az igazságról. És mi az az igazság, ami az orrom előtt van?

Kinyitom a szemem és lebámulok egy vízhatlan ponyvaféleségre, ami a testet fedi, visszajátszva, amit tudok. Három áldozat, aki esernyőt tartva halt meg. Ott van Williams is, meg az áldozatok családtagjai, de továbbra is az alap bűncselekményeket tartva szem előtt: van három esernyőt tartó áldozat.

Mindegyik szőke.

Egyikük természetes szőke volt. Egy másik ki volt szőkítve. Az egyetlen lehetséges módon kötöttem ezt magamhoz, ahogy csak tudtam. A legikonikusabb szerepében édesanyám szőkére festette a haját, hogy eljátssza Marylin Monroe-t. Bárki, aki tudja, ki vagyok, aki csak egy kicsit is kutakodik, hozzá kötne engem. Díjakat nyert. Plakátokon szerepelt. Nem elrugaszkodott gondolat, különösen, ha az Esernyős Ember a képességeimet teszteli, és azt akarja, hogy dolgozzak meg a válaszaimért.

Kesztyűt húzok, megfogom az elemlámpát és felemelem a műanyagot, az arcát fürkészem; sminkkel van összekenve, bohócszerűen, miközben Esernyős Ember a tökéletesség mintaképe. Megfontolt. Tökéletes. Ez nem passzol össze.

Megvizsgálom a haját, és barna hajtöveket találok, tehát barnahajú, mint én. Ki van szőkítve a haja. Következő lépésként feljebb rántom a műanyagot, hogy szabaddá tegyem a kezeit az odaragasztott fegyverrel és esernyővel.

– El akarták venni a fegyvert, mert töltve van, de ragaszkodtam hozzá, hogy hagyják – mondja Melanie. – Eltávolították a töltényeket.

Tekintetem az övére ugrik, és leeresztem a műanyagot.

– Vannak nyomok, amiket elveszíthetek, ha idő előtt elmozdítják, mielőtt végzek – teszi hozzá.

Kifejezéstelen arccal nézek rá, és próbálok a nyelvembe harapni. Nem. Nem, igazából egyáltalán nem próbálom.

– Most már tudom, miért akarta Esernyős Ember, hogy Beth elmenjen – mondom. – Beth nem oktat. Beth nem sül fel. Ő megoldja a bűntényt. Megoldja a kibaszott bűntényt. És ne beszéljen a sajtóval azért, hogy hallhassa még egy kicsit saját magát beszélni.

Döbbenten néz, olyan döbbenten, amitől azt hiszed, épp most dugtak fel egy botot a seggébe. Istenem, mit meg nem tennék most egy botért, amit körbevihetnék a mostani tetthelyen.

– Ha beszél a sajtóval, fel fog bosszantani – teszem hozzá. – Hogy tisztázzam, ez mit jelent, a mostani jelenleg csak a közepesen ingerült kategória. – Rogert figyelem, aki szintén szereti hallani saját magát beszélni. Talán a mennyben hozták össze őket, és Isten segítsen meg mindannyiunkat. – Ez rád is értendő. Nincs sajtó.

Nem adok időt arra, hogy válaszoljon.

Felállok és benyomom a zsebembe a zseblámpám.

– Mindenkinek igaza volt – szólal meg Melanie. – Maga egy ribanc.

– Jobban preferálom a Sötét Lovagot – közlöm szárazon. – Tudja, mint Batman. És tényleg, ő is egyfajta ribanc, bár szerintem jobban néz ki a jelmezben, mint én. Ezen még dolgoznom kell. – Megvonom a vállam. – Vagy mégsem. – És ezzel belépek a szakadó esőbe, kizárva őt, és mindenki mást, kivéve a két nőt és a gyilkosukat. A kapucnim megvéd az esőtől. A sátrak megvédik ugyanattól a testeket, viszont azon tűnődöm, mennyi bizonyítékot moshatott el, mielőtt felállították őket. A második sátorhoz sétálok, Williams nyomozó új biztonságos helyéhez, ha hívhatjuk így, ahol egy helyszínelő fickó fotókat lő a földről a most már letakart testhez közel, feldolgozva a helyszínt. Tudom, hogy helyszínelő a dzsekije és egy homályos emlék miatt, ami a New York-i rendőrséghez helyezi őt az elmúlt életemben.

– Bármi megjegyzésre méltó? – kérdem, lehúzva a kapucnimat.

Zordnak tűnik, állán őszes borosta, a negyvenes éveinek közepén jár. Zöld szemei figyelemreméltóan fakók. Nem tudom a nevét, nem is ismerem. Emlékeznék ezekre a szemekre.

– Mitch McAllen – szólal meg, mintha a képemre lenne írva a kérdés. – És az eső egy ribanc, Love ügynök, de próbálok szerezni valamit, ami segít elkapni ezt a szemétládát.

Másik időben és helyen kérnék egy pillanatot a testtel kettesben. Ez a rögeszmém. Amikor kaphatok időt, hogy magam folytassak le egy kis beszélgetést a holtakkal, kapok rajta, de a mai nem az a nap. Nem azon az időkorlátos tetthelyen, amit a most sátor alá törő szél és eső befolyásol. Visszahúzom a kapucnit és intek McAllennek, hogy dolgozzon. – Folytassa. Folytassa csak tovább.

Bólint egyet, viselkedése nyugodt és kimért, az energiája hasonló. Könnyű kizárni, és pont ezt teszem. Kizárom őt. Habár nem lépek azonnal a testhez. Az esőre gondolok, és hogy mennyire mocskosnak érzem, de a valóságban ez víz, a víz pedig tiszta. Az eddig látott makulátlan tetthelyek alapján szereti a tisztaságot. Bár a disznóvér egy mennyezeti ventilátorról nem igazán tiszta. Betegséget okozó dolgokkal van tele, amit egy olyan ember, aki világos, hogy kényszerbeteg, nem értékelne.

Hacsak… az ember egyáltalán nem kényszerbeteg.

Talán Esernyős Ember egyszerűen egy kontrollmániás, aki élvezi, hogy az emberekkel valami kellemetlen és nehéz dolgot végeztethet el. És az abszolút tökéletességig való takarítás, miközben félted az életed, vagy talán egy végtagot, beleillik ebbe. A gyanúsított lista kibővítése a kontrollmániásokkal megelőzi a túlzottan szűk gyanúsított listát is. Ezt az előfeltevést elviszem magammal a Purgatóriumba, mikor végre lesz rá a lehetőségem.

A testhez sétálok, és az erős világítás, amit a helyszínelő irányított a ponyvára, ebben a pillanatban feleslegessé teszi a zseblámpámat. Hátrahúzom a ponyvát, deréktól felfelé kitakarva Williams nyomozót, most vagyunk először szemtől szemben azóta, hogy kábé szó szerint beszennyezte a tetthelyet számtalan éjszakával ezelőtt. Semmi jelét nem adta annak, hogy kényszerbeteg vagy kontrollmániás lenne. Egy kontrollmániás azt akarná, hogy az ő rendszere szerint és helyesen legyen feldolgozva a helyszín. Ráadásul egy negyvenes éveinek közepén járó, csinos vöröske nem is illik az áldozatok közé. Williams nem ő. Williams nem tartozik közéjük. Mit hagyok ki?

– Love.

Houston hangjára visszahúzom a ponyvát a helyére és megfordulok, hogy üdvözöljem őt.

– Van egy nevünk és egy címünk az áldozathoz.

Mogorvának tűnik, tán még tétovázónak is. Van még valami, amiről nem gondolja, hogy hallani akarnám.

– Mi az? Mondja! Ez nem az első, tízedik, vagy századik menetem.

Lehúzza a kapucniját és áthatoló tekintettel fixíroz.

– Kane épületében él, Lilah. Ez a maga épületét jelenti.

Ez az infó szépen és lassan ülepszik, kábé, mint ahogy egy brutálisan csípős szósz a szádban, ami mintha lyukakat égetne a nyelvedbe. Esernyős Ember azt hiszi, ott van neki Szellem. Azt hiszi, nem tudjuk, hogy ott van neki Szellem. Ezáltal az üzenete egy ígéret számomra arra, hogy elérheti Kane-t.

---

[1] Kriminilasztika 101 – (angol: Forensics 101) : Egy könyv, ami bevezet a kriminalisztika rejtelmeibe. Hogy hogyan alkalmazzák az informatikát a bűnügyekben, a szakértői bizonyítások a gyakorlatban, kriminalisztikai módszerek.

8. fejezet

Fordította: Isabelle

 

Esernyős Ember úgy közelít, mint egy pitbull balerina cipőben. Vicsorogva besasszézik az orrom elé, készen arra, hogy széttépje Kane torkát. Alábecsül minket, ha azt hiszi, ez fog történni. Nem fogja Kane-t elkapni. Nem fog elkapni engem. Még annyit sem fog elérni, hogy valami érzelmet kiváltson belőlem, nem itt és nem most, semmit, aminek a létezéséről valaha is tudni fog. Ebben a pillanatban arra fókuszálok, amire kell, a ketyegő órára.

– Mi van az áldozat családjával? – kérdezem, mert nem számít, milyen keményen jön felém Esernyős Ember, harcolni tudok. Nyerni tudok. A család talán nem.

– Az egyetlen itt élő családtagja az anyja, aki kurva szerencsés mivel éppen Europában van, biztonságban. Persze tudom, látom, az áldozat egyik szülője meghalt, amíg valami hajóúton kellett volna lenniük, de szeretném azt gondolni, hogy Európa segít. Az ikertestvére Kaliforniában él. Szóltam az ottaniaknak tegyenek egy biztonsági látogatást.

– És az áldozat lakása?

– Kiküldtem egy csapatot, hogy diszkréten biztosítsák, amíg nem ad további utasításokat. Egy kiegészítő helyszínelő csoport is útban van, csak úgy, mint tíz kisegítő férfi. Ez az összes, amit most hiányolni tudok. Morris őrmester a megbízott, jó ember.

– Aki kúrta Williamst – mondom, miközben leveszem a kesztyűmet. – Adjon nekem valaki mást. Ő gyanúsított.

Elsápad. – Mi?

– Remélem igaza lesz, de mondhat, amit akar. Nos, azt mondta randiztak. Nem ismerte be, hogy pajzán dolgokat műveltek, de ezt mondani sem kell.

– A mi oldalunkon áll, és jó ember, Lilah.

– Nos, ezt biztosan a nő mondta. Maradhat. Az Esernyős Ember nem hagyott hátra semmit, amiről nem akarja, hogy megtaláljam, és meg akarom figyelni őt – lépek tovább. – Név, kor, az áldozat foglalkozása?

– Morris a legjobb ember erre a feladatra – mondja. – Nem ölte meg Williamst vagy bárki mást.

– Jeffrey Dahmerről is ezt mondták. Név, kor...

– Karen Nicole White – köpi ki. – Huszonnyolc, szappanopera sztár, egyenes út a sajtóhoz.

Igaza van és ez természetesen nem egy baleset volt, mint ahogy a lakáscíme sem.

Egy műanyag zacskóba rakom a kesztyűket, feldolgozom az adatokat, amiket Houston adott, de az agyam ezeken az infókon kívül is dolgozik. Esernyős Ember azt akarja, hogy Kane-hez menjek. Azt akarja, hogy Kane miatt aggódjak. Talán azt várja, hogy Szellem megöli Kane-t ma este a saját lakásunkban. Nem. Ez nem a terve. Az áldozat talán az én figyelmeztetésem. Azt akarja, hogy azt higgyük, megállíthatjuk őt. Azt akarja, hogy elhiggyem, hogy meg tudom védeni Kane-t, miközben ő azt hiszi, hogy nem vagyok képes rá. Kane kurvára meg tudja védeni magát. Úgy látszik ezt nem igazán képes felfogni. És ha én fel akarom hívni Kane-t, kurvára fel fogom hívni Kane-t. Előhúzom a telefonom a zsebemből, elfordulok Houstontól azzal a szándékkal, hogy felhívjam, de Houston megragadja a karomat. Ez a második alkalom, hogy megérintett, és nem igazán kedvelem, ha megérintenek. Nem tehetem meg, hogy megforduljak és kíméletlenül reagáljak, de nincs kétségem afelől, hogy megfigyelés alatt vagyok. És nem fogok gyengeséget mutatni.

– Miért van a keze a karomon? – kérdezem lágyan, a hangom halk, feszes.

– Mi az, amit tenni akar éppen?

– Ez miért a maga dolga? – vágok vissza.

– Túlságosan érintett, hogy objektíven gondolja át a dolgokat. – mondja. – Nem dolgozhat ezen az ügyön.

Egy kis mosolyt villantok felé és nyugodt hangon megjegyzem. – Vegye le rólam a kezét Houston, mielőtt letépem.

Biztosan érti, hogy mennyi örömet okozna ez nekem, mert a keze azonnal lehull rólam, olyan gyorsan, mintha kitépték volna és vérezne.

– Holtan fogja végezni, Lilah. Ezt ugye tudja?

Arra gondolok, hogy milyen gyorsan feltűnt, amikor nem lett volna rá képes, hogy ilyen gyorsan ideérjen.

– Ez fenyegetés?

Elkomorodik. – Mi a francot jelentsen ez?

– Esernyős Ember engem akar erre az ügyre – mondom. – Ezen az ügyön vagyok.

– És azt hiszi, megadni neki, amire vágyik okos dolog?

– Ez nem arról szól, mit akar ő – mondom. – Arról szól, hogy mit akarok én. És én őt akarom.

– Nem objektív – mondja. – Ezen a ponton kurvára nincs esély, hogy objektív legyen.

– Nem kell objektívnek lennem. Csak igazam kell, hogy legyen. És amikor igazam van, ő halott lesz.

– Van valami probléma? – kérdezi Roger, közel lépve hozzánk.

– Nem ölheti meg őt – mondja Houston, figyelmen kívül hagyva Rogert. – És ha ez az, amerre ez halad….

– Ez az – biztosítom, egy figyelmeztetés a részére, ha ő Esernyős Ember. – Halott lesz, mielőtt ez véget érne. Mert ez az, amit akar.

– Meg akar halni? – nevet Houston. – Kezdi elveszteni a kurva eszét.

– Ez már megtörtént néhány évvel korábban – biztosítom. – Részemről oké. Talán ki kellene próbálnia. Talán akkor megállná, hogy mindig fusson a polgármester és a saját árnyéka elől. – Ezzel elfordulok, de nem jutok messzire mielőtt újabb vélemény, amit nem akarok hallani, száll felém.

– Egyetértek! – kiált utánam Roger. – Egyikőjük meg fog halni, mielőtt ez véget érne.

Ezeknek a szavaknak tőle, másfajta jelentése van számomra, mintha én gondoltam volna rá. Földhöz szegeznek, lekúsznak a gerincemen, majd újra fel, de nem fordulok Roger felé. Túlságosan el vagyok foglalva, hogy a saját reakciómat értelmezzem, de nincs esélyem, mielőtt hozzátenné.

– Talán segítséget kéne kérnie, mielőtt maga lesz az.

Ah, és itt van. Az ok, amiért olyan rosszul reagáltam a kijelentésére. Tudom, hova akar kilyukadni. Tudtam, hogy pontosan itt van, ahol vagyunk, hogy én túl hülye vagyok, hogy életben maradjak. Szembefordulok vele.

– Soha nem értett meg engem, Roger. – Ez egy olyan kijelentés, amitől egy héttel ezelőttig féltem, mert megérteni engem azt jelenti, hogy látja, mire vagyok képes, megérteni engem azt jelenti, hogy látja, hogy sokkal jobban hasonlítok a rosszfiúkra, akiket üldözünk, mint kellene, ahhoz, hogy viselhessem a jelvényemet. – Ha így lett volna, tudná, hogy nem én leszek, aki meghal ebben a történetben. – Szembenézek Houstonnal. – Szükségem van a friss infókra a wellness csekkel kapcsolatban abban a pillanatban, ahogy megvannak. Tegye a családot védőőrizet alá, ha tudja. 

Megkeresem a helyszínelő fickót, aki azt a helyet fényképezi, amit korábban is. Nincs itt senki olyan, aki tudná, hogy mit kellene tennie? Újra Houstonra nézek.

– Győződjön meg róla, hogy ő ne legyen része az új helyszínelő csoportnak.

– Love ügynök – kóstolgat. – Hivatalosan maga sem tartozik ehhez az ügyhöz. Ezt a felettesének is el fogom mondani.

– Murphy igazgató is azt fogja magának mondani, amit én most, hogy bassza meg és menjen a picsába, csak ő egy kicsit hivatalosabb formában, kevésbé sértő nyelvhasználattal. Nem hiszem, hogy annyira kedvelné azokat a szavakat, hogy „bassza meg”, ez egy jellemhiba, tudom, de a lényeg benne lesz.

Ahogy lépek ki a sátor alól, úgy kapcsolom össze a félelem árnyékát Rogerrel. Ez tényleg egy fura érzés, hogy egyáltalán hagyom létezni. Félelem, mint az a baromság, amit Houston erőltet, nem az én dolgom. Keresztülvágok a könyörtelen esőn, előveszem a telefonom a zsebemből, hívom Kane-t. Az első csengésre felveszi. – Lilah.

– Karen Nicole White. Szappanopera sztár, aki a mi házunkban lakik. Ismered?

– Tudok róla. Mindenkit átvizsgáltattam az épületünkben. Mi folyik itt, Lilah?

– Ő a halott nő, aki a sikátorban fekszik.

Egy pillanatig csendben marad. – És így, ez most háború?

– Igen – mondom. – Ez háború. Találkozzunk a ház előtt. Mondjuk meg neki együtt, hogy baszódjon meg.

– Szeretem, ahogy gondolkodsz, Lilah Love.

9. fejezet

Fordította: Lilith

 

Az épülethez vezető séta – amelyben jelenleg Kane-nel élek – rövid és eső áztatta, egy utószezoni, átkozott hurrikán végjátszmája által. Elérem az épületet és egy kordont találok a bejárat körül, ráadásul rendőrök őrzik azt. Kane még nincs itt. Felvillantom a jelvényemet a kordonok közti ajtóhoz állított rendőrnek, aki a bejáratot őrzi.

– Love ügynök – mondom. – Beengedi a lakókat az épületbe?

– Ez volt az utasítás – közli Morris őrmester, kilépve az épületből, hogy csatlakozzon hozzánk, majdnem mintha arra bátorítana, hogy elküldjem őt. – Kizárólag lakók, a biztonsági pult mellett elhaladva, a liftek viszont ki vannak kapcsolva. Most senki nem megy se fel, se le. Ép most küldtem fel a csapatot a lépcsőn. Le fognak szólni, amint a lakás biztosítva van.

– Elküldeném magát Williams nyomozó épületébe, hogy lecsekkolja a dolgokat, azonban mindketten tudjuk, hogy már járt ott. – Egy kísérlet arra, hogy provokáljam, és működik.

Szemei tűzben égnek.

– Azt gondolja, hogy vicces? – kérdezi. – Mert nem hiszem, hogy olyan kurva vicces lenne.

– Óóó, csúnya szavak. Tényleg nem hiszi, hogy vicces lenne. Viszont én sem. Ez nem volt vicc. És miközben egyeseknek úgy tűnhet, hogy a jó viccek mesélése a szupererőm, hát nem az. Gyilkosok elfogása. Az a szupererőm.

– Lilah.

Kane hangjára hozzáteszem: – Szóljon abban a pillanatban, amint információja van a lakásról vagy a családról. – Ezzel a kordon felé indulok.

– Szüksége van egy új szupererőre – szól utánam Morris.

Elengedem a fülem mellett. Szerintem számos szempontból is működik az emberek figyelmen kívül hagyása. A) Feldühíti őket. B) Cselekvésre készteti őket. És mikor az emberek cselekednek, gyakran megmutatják neked, azt az egy apró részletét azon valódi dolgaiknak, amiket az álkedvességeik, a bájolgásaik alá rejtenek. És mindenkinek van ilyen. Gyűlölöm az álkedvességet. Persze emellett azt akarja, hogy találjak egy új szupererőt. Olyan figyelmet fordítok rá, amilyet nem akar.

Kilépek a kordonok közül és balra sétálok egy kiszögellés alatt, ahol Kane várakozik, egy nedves hajszál sincs azon a csinos, kis fején. Kit, a hatalmas, testes őr, aki általában az épület elülső pultjánál van, most az oldalán áll, ami azt súgja, hogy Kane alkalmazásában dolgozik, illetve messze több, mint egy itteni, ingatlanhoz tartozó személyzeti tag. Az, hogy Kane közel tartja, azt is elárulja, hogy Kane nem veszi olyan félvállról a fenyegetést, mint ahogy megjátssza. Intek Kitnek, és csendes egyetértésben Kane és én továbbhaladunk a folyosón, míg Kit köztünk és a főbejárat között marad. Most már egy hallgatóság nélküli zónában vagyunk, szabadon mindennemű potenciális mikrofontól vagy túlzottan figyelmes szemtől.

– Ez egy új nap, mikor meghívsz engem a tetthelyedre. – Jegyzi meg szárazon Kane.

– Ez egy elcseszett nap, mikor az említett tetthely abban az épületben van, ahol jelenleg együtt élünk – mondom, elé lépve és lehúzom a kapucnimat. – És most már Murphynek dolgozom, aki nem a testemért vagy a tehetségemért akar engem; a bűnbáró szeretőm miatt akar.

– Majd válaszolok arra a sok helytelen dologra, ami ebben a válaszban volt, mikor végre egyedül leszünk.

– Bármi is bosszantott fel, túlteszed magad rajta, mire végre egyedül leszünk, szóval mindegy – mondom. – Fel kell mennem az emeletre, és be kell mennem az átkozott lakásába. Ahol természetesen hagyott nekem valamiféle üzenetet, azonban – lejjebb veszem a hangomat – úgy feltételezzük, hogy még mindig azt hiszi, Szellem meg fog ölni téged, viszont Szellem azért ölte meg azokat a nőket a sikátorban, hogy megakadályozza, hogy a rejtett csapda megöljön engem. Ami nem ölt volna meg, mert Esernyős Ember nem állt készen arra, hogy megölessen.

– És attól tartasz, hogy látta, ahogy Szellem megöli őket azért, hogy megvédjen – mondja, követve a gondolatmenetemet –, és többé már nem hiszi, hogy Szellem kivégez.

– Vagy talán fizetett Szellemnek azért, hogy megölje őket. – Elkerekednek a szemeim. – Bassza meg! Bassza meg! Bassza meg! Ez az. Fizetett Szellemnek azért, hogy megölje őket. Ez egy nagy, elbaszott játék, és Kane, nem vagyok biztos abban, hogy tényleg kézben tartod Szellemet.

– De igen – közli. – Ez az, ami fontos.

– Nem, kurvára nem ez a fontos. Én vagyok az, akinek el kell kaparnia téged, ha meghalsz, seggfej. – Elkezdtem bökdösni a mellkasát. Jó Istenem, segíts. Leejtem a kezeimet. – Később beszélünk.

Kis mosolyra húzódnak az ajkai. – Igen. Később beszélünk.

– Nem azért jött ide, hogy figyelmeztessen, seggfej. Azért jött ide, hogy megmentsen engem, mert megfizették azért, hogy megmentsen.

– Van egy megállapodásom Szellemmel. Bízz bennem, még ha őbenne nem is bízol.

A fejembe hasít egy hívatlan emlék arról, ahogy véres ruhákat viselve ülök egy fürdőszobában, miközben felettem áll Kane. Eléggé biztos vagyok abban, hogy azon a ponton volt egy test a csomagtartójában. Egy test, amit sosem találtak meg. – Mi van, ha tévedsz? – kérdezem.

– Épp csak visszakaptalak, Lilah. – Elsötétülnek a szemei. – És te vagy az egyetlen dolog, ami megőrzi az emberségemet, ami olyan módokon bizonyosodott be az elmúlt huszonnégy órában, amiket nem kezdhetsz el megérteni. Túlságosan szükségem van rád ahhoz, hogy ne veszítselek el.

Nem kérdezem meg, mit jelent ez. Most nem. Talán sosem. – Akkor ne kockáztass.

– Nem kockáztatnék semmi olyat, ami úgy végződne, hogy elveszítelek.

– Mi a helyzet azzal, hogy én vesztelek el téged?

– Ugyanaz. Végezd a munkád! Kapd el! Fedezem a csapatodat és biztosítom mögöttük az épületet.

Bólintok, és ismét csatlakozunk Kithez.

– Látnom kellene a biztonsági felvételeket attól az időponttól kezdve, amikor utoljára látták Karent.

– Két nappal ezelőtt – mondja. – Már megnéztem. Elment. Négy órával később érkezett meg a nővére.

Most már felkeltette a figyelmemet. – A nővére?

– Azt mondta, beugrott egy látogatásra. Számtalanszor ment be és jött ki a lakásból. Most fent van.

– Love ügynök.

A nevemet hallva elhűlök, mert tudom, mit készülnek mondani. Megfordulok, és meglátom Morris őrmestert a hozzám legközelebb eső kordonnál állva, gyászos arckifejezéssel.

– Van még egy holttest.

– Igen – mondja. – Még egy nő. Golyó általi halál. Valószínűleg öngyilkosság.

– Nem egy kibaszott öngyilkosság – csattanok fel.

Ajkai vékonyak.

– Tudom, ki ő – mondja. – Azonosítani tudom a testet.

Persze, hogy tudja, de nincs szükségem a segítségére. Már tudom, ki ő.

– Az ikertestvére – közlöm.

– Igen – erősíti meg. – A nővére az.

És az ok, amiért itt, ebben az épületben ölték meg, eléggé nyilvánvaló. Egy dolog volt megölni valakit, aki itt élt, kint, a sikátorban. Más dolog megölni valakit az épületen belül, ahol élek. Ahol Kane él. Esernyős Ember azt közli velünk, hogy az erődünk nem áthatolhatatlan.