22.-23.-24. Fejezet

 

22. fejezet

Fordította: Isabelle

 

Roger fel akar idegesíteni. Védi a területét. Tisztán látható, hogy nem tud háttérbe vonulni és hagyni, hogy a kis pártfogoltja vegye át az irányítást. Valaki talán azt mondaná, én is ugyanúgy védem a területemet, és igen azt teszem. Vannak részei ennek a nyomozásnak, amire nem hívom fel a figyelmét. Az a vén rohadék még holtan végezné. Csak nem fogja fel. És tisztán látható, hogy nem szentelt sok figyelmet arra, hogy megismerjen azokban az években, amiket együtt töltöttünk vagy különben tudná, hogy nem reagálok ezekre a játszmákra. Nem mintha nem tenném ezt jól. Csak nem veszem figyelembe. Már régóta tudom, hogy néhány fontos érzelmi adapterem hiányzik. A forrófejű és nagyszájú énem mögé rejtem, szándékosan. Tervezetten. És ezért tudok egy gyilkossal szemrebbenés nélkül, nyugodtan szemben ülni. És emiatt nem fogok az irodába rontani és megszakítani a kihallgatásomat. Ezen a ponton ezt megváltoztatta Morrisszal. Kész, ennyi. Nyugodtan fogom kezelni a dolgot. Elhaladok az ajtó előtt és megteszek még egy pár lépést, amikor hallom, hogy kinyílik, mintha valaki telefonálna és mondaná a többieknek, hogy elhaladok. Nem fordulok meg. Folytatom a mozdulatot, de Roger nem engedi ezt elszalasztani.

– Lilah.

Nem Love ügynök.

Lilah.

Nem vagyok bolond. Ez a szóhasználat arra hivatott, hogy kihúzza az FBI jelvényemet a hierarchiából. Voltam ott, foglalkoztam és megbirkóztam vele korábban és újra megfogok. Összeszorítom a fogam és szembefordulok vele és Morrisszal, aki egyenruhában van annak ellenére, hogy gyanúsított.

– Valaki tudja, hogy merre találok fánkot? – kérdezem.

– Nem hiszem, hogy valaha láttam fánkot enni – mondja Roger, ma sötétkeretes szemüveget visel.

– Szó szerint magamba szippantottam őket, csak azért, hogy láthassam, ahogy elkerüli a figyelmét az a tizenkét tucat, amit az alatt ettem meg, amíg magának dolgoztam. – A szemüveg felé mutatok.

– Rosszak lettek a szemei mostanra, mi? A cigaretta füst odáig felmegy és elködösíti?

– Leálltam a dohányzással. Nos, néha napján cigizek, alkalmanként. És a szemeim talán rosszak, de az agyam jól működik.

Kivéve, hogy nem tudta szeretem a fánkot, vagy nem olyan könnyű kigúnyolni. Nem ő Esernyős Ember. Ránézek Morrisra, aki savanyú képet vág.

– Miért néz úgy ki, mint aki egy egész savanyú tojást lenyelt. Mielőtt először lehámozta volna.

– Eltávozáson vagyok. Nem tettem semmi rosszat.

– Azt hiszem a válasza a „mérges vagyok, és ilyen arcot vágok”.

– Alattam dolgozik – mondja Roger. – Felelősséget vállalok érte.

A tekintetem Rogerre vetem és nevetek.

– Ő az új kiszemeltje?

– Ez miért olyan vicces? – követeli Morris. Mert Morris kigúnyolta, ahogy a tegnap esti helyszínt kezeltem, amíg úgy viselkedett, mint egy kamasz fiúcska, akin egy pubertáskori tesztoszteronroham megy keresztül, azt hiszem. Hangosan is kimondanám, de akkor talán összeomlana és nincs törülközőm, amit felajánlhatnék neki.

– Belső vicc – mondom, amikor ránéz Rogerre, majd hozzáteszem. – Magammal. – Most Rogerre pillantok. –Kikérdezte őt vagy megnyugtatta a kimerült idegeit?

– Komolyan, Love ügynök – mondja Morris. – Tényleg ennyire ribancnak kell lennie?

Elfogadta a kihívásomat és gyilkos üzemmódba kapcsolok.

– Nem. De könnyebb, ha az vagyok. Kis ribancnak lenni könnyebb a maga számára?

A férfiak tényleg utálják, ha kis ribancnak hívják őket, össze is húzza a szemöldökét, ennek megfelelően. Nem hiszem, hogy Esernyős Ember jobban hinne, mint ahogy én tenném.

– Azt akarom, hogy Roger végezze el a kikérdezést – mondja.

– Én tripla csokis sajttortát akarok. Mindannyian akarunk valamit, de nem mindig kapjuk meg, amit akarunk. Találkozzunk a kihallgatószobában.

– Mi van a felfüggesztésemmel? – kérdezi.

– Majd megbeszéljük – mondom, – a kihallgató szobában.

– Tedd, ahogy mondja –sürgeti Roger. – Menj. Most.

Nem indul azonnal, előtte kapok egy újabb szemöldökráncolást és azt mondja.

– Nem bántottam.

– Morris őrmester – vágja oda neki Roger. Aztán végre Morris elhalad mellettem, és elmegy. Roger közelebb lép. – Ő jó fiú, Lilah.

– Rendben.

Nem harag, hanem elismerés tükröződik a szemeiben.

– Maga aztán nem semmi, lányom. Megvan az oka, hogy magát választottam ki.

– Anna is van valami oka, hogy őt választotta ki? – kérdezem kihívóan.

– Így igaz. Mindig van oka. Most elmegyek és hagyom, hogy végezze a munkáját. Elküldtem e-mailben a jegyzeteit.

Félig ellép mellettem, és megáll, hogy lágyan mondja.

– A méreg egy női fegyver, de maga ezt tudja. Én voltam a tanára. – És ezzel elmegy. Természetesen igaza van. Statisztikailag beszélve igen, a méreg egy nő választott fegyvere, de nem kérdőjelezem meg magam Roger miatt. Esernyős Ember disznókat belez ki. De az okokra gondolok, hogy mérget használjanak. Okos, tényleg rohadt okos. Ki gondolná, hogy a méreg használata arra késztetne minket, hogy arra gondoljunk nő a tettes? A válasz egyszerű, és egy olyan helyre visz, amit már megfontoltam. Esernyős Ember valaki az igazságszolgáltatásból, valaki a helyszínelőktől, az igazságszolgáltatásból. Tudják hogyan kell kiválasztani a mérget, ami a bizonyítékhoz vezet. Az agyam Bethhez vándorol és az okaimra, hogy elküldtem őt az országból. Gyanítom, hogy azt tettem, amit Esernyős Ember akart. Kiűztem Betht a laborból. Mert közel volt hozzá. Mert Beth rajta tartotta a tekintetét, és nem tudott róla.

23. fejezet

Fordította: Isabelle

 

Még mindig úton vagyok, a csapatomhoz tartok, ha lehet így nevezni őket, amikor eszembe jut, hogy beszélni akarok velük Williamsről. Mert Williamst gyanúsítottnak tartottam.

Bassza meg!

Talán nem is férfi. Talán Rogernek igaza van. Egy nőt vettem számításba, aki azt kiabálta, hogy a gyilkos egy férfi. Ez nem olyan, mintha nem lőnél le valakit, pedig nő vagyok. Nem mintha nem tudnék rávenni valakit, hogy megöljön helyettem egy disznót. Valójában én magam is megtehetném. Csak nem tetszene. Az állatok ártatlanok, tiszták, mentesek az emberek baromságtól. De én megtenném, hogy megmentsek egy életet, míg a gyilkosunk az ölés miatt, mert egy élet elvétele ugyanolyan szent számomra, mint az életmentés.

Oké, az élet kioltása is szentnek tűnhet néha, de ez egy olyan szintű elbaszottság, ami nem normális. Nem tudom, hogy átkozzam-e Rogert, vagy köszönjem meg neki, hogy megnyitotta a gondolkodásomat. Köztudott, hogy makacs vagyok, amikor úgy döntök, hogy ismerem a gyilkost, még akkor is, ha még nem találkoztam vele.

Általában igazam van, de a lelkem mélyén fájdalmasan emberi vagyok, még akkor is, ha néhányan, beleértve engem is, másképp érvelnének. Más szóval, nem mindig van igazam.

Átfutok a fülkék között, hogy megtaláljam a csapatot, látom, hogy minden tag hiányzik a kijelölt helyéről. Sarkon fordulok, belépek a tárgyalóterembe, és ott találom Houstont, Sallyt és Lilyt, két munkatársunkkal együtt, kör alakban ülnek a székeken. Szintén ebben a körben van a természet furcsa szörnyszülöttje, Thomas Miller, a vörös hajú törvényszéki fickó, és a véleményemnek semmi köze a külsejéhez.

Ő egy tisztességes kinézetű, harmincas fickó, aki történetesen a tízből nyolcszoros hátborzongató faktorral rendelkezik. Houston, szó szerint lerohant ide az alatt a három perc alatt, amíg én az üres irodában voltam. Jól van, vigyáz rám. De vajon magát védi vagy a Társaságot?

Vagy mindkettőt?

– Ott van– állapítja meg, amikor Lily, a csoport huszonvalahány éves tinije, az érettségi bizonyítványa alapján, megtörli a szemét.

– Nem hiszem el, hogy meghalt – zokog a lány.

Tudom, hogy azt a hiányzó érzelmi chipet képviselem, de utálom a könnyeket. Nagyon, nagyon, utálom, különösen azokat, amiket az irodában ejtenek. Milyen célt szolgálnak azon kívül, hogy a nőt gyengének, a férfit pedig egy szaros lúzernek tüntetik fel?

Gondolatok, amiket megengedhetek, mert nem hagyták el a számat.

De lehet, hogy mégis. Most tényleg nem tudok magamnak ígéretet tenni.

– Volt egy lányszövetségi testvére, akit családtagként kezelt – mondom. – Miért nem tudtunk róla?

Lily dühbe gurul. – Soha nem mondta el nekünk, hogy van egy lánytestvére, aki ilyen közel áll hozzá.

Nem is veszem a fáradságot, hogy belépjek az ajtón.

– Mi nem kutatunk egy ügyben az alapján, amit személyesen tudunk. Mi a tények alapján kutatunk. Ha ez a csapat túlságosan személyesen érintett ahhoz, hogy megfelelő munkát végezzen, akkor le kell cserélni a tagokat.

– Én nem vagyok érzelmileg érintett– mondja Sally, vadbarna fürtjeit ma kivasalta, ötvenes éveiben járó bőre frissen ragyog, a szeme kristálytiszta. Nem sírt. Az átkozott gyógyfürdőben volt. Milyen nagyon rideg és távolságtartó.

– Ismertem a munkaszemélyiségét– teszi hozzá. – Ez minden. Ez tartja ezt tisztán számomra. Mit kell tennem?

– A munkáját– mondom. – Mi az?

Nem rezdül meg. Egyáltalán nem. A legutóbbi találkozásunkra gondolok.

Nem volt ennyire távolságtartó.

– Elkezdtem ellenőrizni a szemtanúk történeteit – mondja. – Beleértve azokat is, akik abban az épületben laknak, ahol Karen élt.

– Szerettem őt – vág közbe Thomas.

A tekintetem az övére siklik.

– Szerette Williams nyomozót?

– Karent – javít ki. – Minden nap felvettem a műsorát. Esténként megnéztem.

– Minden este szappanoperát néz. – mondom. – Miben más ez?

Dühösen felhúzza magát.

– Tudja maga, hány férfi nézi ezt a műsort?

Három dühös emberem van, köztük Houston, és egy jégtömb, mint egy jégkirálynő. Kettő, ha engem is beleszámolunk. Sallyt szemügyre veszem.

– Szerezze meg a statisztikát, hogy hány férfi nézte a műsorát, és derítse ki, hogy voltak-e zaklatói. Ez egy gyenge pont a gyanúsított szemszögéből, mivel nem ő volt az első áldozat, de ki kell zárnunk.

– Semelyik másik áldozat esetében sem érkezett jelentés zaklatókról – válaszolta a nő. – És Karen esetében már utánanéztem ennek is, lévén színésznő volt. Logikusnak tűnt. Nincs hivatalos jelentés.

Hatékony. Hála neki.

– Van valami hírünk arról a DNS-ről a helyszínről? – kérdezem.

– A helyszínelőkkel dolgozom, akik tegnap este a helyszínen voltak.– mondja Thomas, és egyenesebben ül. – De abból, amit eddig elmondott, nem sok minden van, amivel dolgozhatnék. Az eső egy igazi ribanc.

– Küldje el nekem e-mailben az összegyűjtött adatokat – mondom, és előveszem a névjegykártyáimat a táskámból, és az asztalra dobok egy köteget. – Arra az esetre, ha valaki el akar érni, az épületben leszek, de küldjön sms-t, hívjon fel, küldjön e-mailt, ha szükséges. – Ismét Thomasra szegezem a tekintetem.

– Szükségem van egy listára mindenkiről, aki a törvényszékiekkel dolgozik ezen az ügyön és a kapcsolódó ügyeken. Azonnal.

Bólint.

– Itt az ideje, hogy felálljon és menjen, megcsinálni.

– Ó, persze. – Feláll. – Megyek és megcsinálom.

Kilép a szobából, én pedig szemügyre veszem Lilyt.

– Volt egy döglött disznónk egy lakásban. Menjenek ajtóról ajtóra, és mondják, hogy a Közegészségügyiektől vannak, és hogy egy disznóról kaptál bejelentést a házban. Derítse ki, látta-e valaki a disznót.

– Nem mehet egyedül – mondja Houston.

– Nem mehetek egyedül – ért egyet Lily, és talpra áll. – Én félek.

Houstonra szegezem a tekintetem.

– Van olyan tisztjük, aki meg tudja ezt csinálni civilben?

– Majd én elintézem – mondja, de azon tűnődöm, hogy tényleg elintézi-e. És azt is érzem, hogy Lily félelme nem illik a munkájához. Besétálok a szobába, becsukom az ajtót, és leülök mellé.

– Mit nem mondd el nekem, Lily?

Sírva fakad. – Nem tudtam. – mondja. – Nem tudtam.

A szemem találkozik Houston döbbent tekintetével, mielőtt visszatérne az övéire.

– Mit nem tudott?

– Hogy gyűlölt engem. Jó okkal gyűlölt engem, de én nem tudtam.

– Milyen okból, Lily?

– Morris őrmesterrel jártam. Ez megengedett. Ő nem az én felettesem. Itt találkoztam vele az irodában. Nem tudtam, hogy Morris miatta van itt. Szerelmes volt az őrmesterbe, de Ralph Redmannel találkozgatott. – A hangja felemelkedik. – Redmannel volt együtt. Nem tudtam róla. És az utolsó dolog, amit mondott nekem, az volt, hogy halott vagyok számára.

Bassza meg!

Itt van egy nő, és attól tartottam, hogy elég közel áll Williamshez ahhoz, hogy áldozattá váljon. Most pedig azon aggódom, hogy elég közel állt Morrishoz, hogy áldozattá váljon.

Houston felé mutatok, ő pedig bólintott.

– Maradjon itt, Lily.– Parancsolom, mire ő zokogva bólint.

Houston és én az ajtóhoz lépünk, kilépünk, majd be egy irodába, ahol becsukja az ajtót.

– Nem tudtam– mondja. Pedig kellett volna.

– Maga halott a számomra – mondom. – Hogy nem tudott erről?

– William nyomozó halott. Nem bánthatja Lilyt.

De Morris megtehetné, gondolom. Szerencsére Kane-nek van valakije, aki figyeli őt, de kitől?

Egy férfi. Egy nő. Mi van, ha az Esernyős Ember mindkettő? Mi van, ha több ember? A férfi, akit Sam fiának hittek azt állította, hogy egy szekta gyilkol. Nem pontosan ez a Társaság? Egy szekta?

–Túl sok ember halott már, aki kapcsolatban áll Williamsszel. – Az ajtó felé nyúlok, és találkozom a tekintetével. – Ha a végén ő is halott lesz, magát hibáztatom. És én soha nem hagyom a hibáimat megválaszolatlanul. – Azzal kinyitom az ajtót, és pont akkor, amikor kilépni készülök, tétovázom. Mi van, ha azért sírt, mert jobban benne van a dologban, mint ahogy azt elárulja? Visszafordulok. – Derítse ki, hol volt tegnap este. – Ezzel kilépek az irodából.

Morris őrmesterrel fogok beszélgetni. Ő tud valamit, amit nem mond el nekem, de el fogja. Még ma, ezen a napon, vagy Istenemre esküszöm, ő lesz az, aki sírni fog.

24. fejezet

Fordította: Isabelle

 

A lifttel utazni mindig beszélgetéshez vezet, és az ingerültségem fájdalmasan a tetőfokára hág, mint házasságtörésben a nemibetegség. Mivel az összes bennem buzgó feszültségemet Morris őrmesternek tartogatom, a lépcsőt használom. A séta két emelet, és nem tart sokáig, amíg belépek egy szobába, ahol egy nő egyenruhában ül köztem és a kihallgató szobák között. Nem vagyok benne biztos mikor lett ez a fajta biztonság szükséges, de mindegy. Nem ismerem a nőt, és ez az, ami számít. Nincs szükség beszélgetésre. Felmutatom a jelvényem.

– Hol van Morris? – kérdezem.

– 3E – mondja az egyenruhás nő, a folyosó felé mutatva. Abba az irányba megyek, és figyelmen kívül hagyom a nyomozót, aki elhalad mellettem, halványan emlékszem rá a múltból. Összpontosítok. Küldetésen vagyok és nem a rohadt holdra, habár talán Morris számára pokol lesz. Belépek a szobába, ahol egy rendőr a felvevő készüléket állítja be. Instrukciókat adok neki, mielőtt belépek oda, ahol Morris ül. Feláll. Becsapom az ajtót.

– Üljön le – parancsolom. Nem teszi. Természetesen. Ő a férfi. El kell kapnod a tőkeit, hogy elérd, hallgasson egy nőre, ami rendben is van. Jó vagyok a kiherélésben. Az asztalhoz megyek egyenesen, és szembe vele letámasztom rá a kezeimet és felé hajolok. – Lily mondta, hogy megdugta.

Elsápad.

– Kurvára üljön le – mondom.

Leül. Ez volt idáig a legkönnyebb. Én is leülök.

– Kezdjen beszélni – utasítom.

– Miért fontos ez?

– Miért lett olyan fehér akkor, mint egy szellem, amikor mondtam, hogy tudom?

– Mert bejött egy kihallgató szobába és bedobta ezt, mintha ezzel akarna fájdalmat okozni és lejáratni.

– Nyilvánvalóan Lorival ezt tette. Haragudott Lilyre.

– Ennek semmi értelme. Szakítottunk. Mással randizott. Csak barátok voltunk abban az időben. Mondtam magának, hogy nem voltunk összeillőek, mint pár.

– De barátok voltak.

– Jobbak voltunk barátként, mint amikor randiztunk. Barátként tudtam nevetni rajta, hogy milyen trehány volt. Amikor randizol valakivel, arra gondolok, hogy tudnék-e ezekkel élni? És miért randizzunk, ha a válasz nem?

– Hogyan találkoztak? – kérdezem.

– Egy jótékonysági futáson két évvel ezelőtt.

– Lily azt mondja, akkor találkozott magával, amikor Lorival randizott.

– Technikailag akkor találkoztunk, amikor Lorival randiztam, de nem igazán beszéltünk soha egészen a jótékonysági eseményig. Miért fontos ez?

– Randizhatott Lilyvel, hogy közel maradjon Lorihoz, Williams nyomozóhoz.

– Már amúgy is közel álltam Lorihoz. Még mindig együtt lógtunk.

– Ismerte az új pasiját Redmant? Tudja, aki lelőtte magát a bíróságon, hogy megvédje Lori életét.

Az ajkai megfeszülnek.

– Ismertem őt. Lógtam vele és Lorival néhány alkalommal. Nem kedveltem a fickót. Nem olyannak tűnt, aki eléggé bele van zúgva ahhoz, hogy lepuffantsa magát, hogy megmentse az életét, de tudja, mit tudok én?

– Magyarázza meg – parancsolom.

– Volt néhány hívása, ami nem tűnt helyénvalónak. Titokzatosak. Mintha más női is lennének, ilyen fajta hívások.

– Úgy tűnik, vannak tapasztalatai a plusz nőcskékkel.

Vág egy grimaszt.

– Egy fickó, aki olyan fickók körül van, akiknek több nője is van, ismeri ezt a szarságot.

Talán, de azt hiszem más lehetőségek is vannak. Redmann a Társaságnak üzent, és azon gondolkodok, hogy Redmann volt tulajdonképpen az, aki behúzta Williams nyomozót a Társaságba, de valahogy ő maga keresztezte az útjukat. Előveszem a telefonomat a táskámból és üzenek Tic Tac-nak. Nézz utána az áldozatoknak vagy az igazságszolgáltatás bármelyik tagjának, akinek van bármi kapcsolata a jelen ügyeimmel a barátunkhoz. Ha nem tudod, ez mit jelent kérdezd Murphyt. Azonnal válaszol: Ismerem a dörgést Lilah. És már amúgy is ezen a feladaton dolgozom. Lesz egy pár megjegyzésem később az „Ismerem a dörgést” kijelentéséhez.

– Nem én tettem – mondja Morris, visszaterelve a figyelmem hozzá. Visszarakom a telefonomat a táskámba.

– Adjon valamit, ami okot ad arra, hogy higgyek magának.

– A halál időpontja. Szolgálatban voltam tegnap és nem voltam egyedül. Nem tudtam megölni azokat a nőket.

– És mégis a karcolás az arcán nem jelent semmit.

– Mondtam magának.

– A DNS megmutatja majd a nyomokat. Ezt tudja ugye?

– Igen. – Megtámasztja a kezeit az asztalon és felém hajol. – Nem voltam egyedül, amikor ezt kaptam. Kérdezze Travis Burrow-t. Velem volt. Az osztály köztiszteletben álló veteránja, ahogy én is. Tizenöt éve vagyok itt.

– Sok mocskos zsarut ismertem, akik – idézőjelet mutatok az ujjaimmal – „köztiszteletben állók”, ahogy ön mondja. – Hátradőlök és tanulmányozom. – Viselt egyikük testkamerát?

Az ajkai elvékonyodnak.

– Nem. A részleg eszköz hiányban szenved.

Témát váltok.

– Beszélt Rogernek Lilyről?

– Nem. Miért tenném? Elmentünk pár randira. Ez minden. És igen, Ügynök, dugtunk. Ugyanakkor Williamsszel nem tettem ezt. Barátfélék voltunk. Rájöttünk erre, mielőtt elkövettük volna azt a hibát, hogy meztelenre vetkőzünk.

– Szóval, maga és Lily már nem randiznak vagy dugnak?

– Nem.

– Sok nővel randizik?

– Utoljára úgy hallottam – vág oda –, ez nem a maga dolga.

– Csupáncsak, ha megöli őket.

Közelebb hajol és rácsap az asztalra.

– Kurvára nem öltem meg senkit. Ezt a jelvényt szolgálom. – Rámutat a szóban forgó jelvényre. – A munkámat végzem mindenen felül, minden áldott napján a rohadt életemnek. Az életemet kockáztatom, hogy szolgáljak és védjek. Szerettem Lorit. A barátom volt. Egy volt közülünk. Ez a helyem a világban, és maga elvette tőlem, nem másért csak azért, mert törődök másokkal?

Körülbelül öttel több érzelmi adaptere van, és ez túl sok, hogy a gyilkosunk legyen. Éppen elég ahhoz, hogy zsarolhatóvá váljon.

– Kért magától bárki bármit, hogy megvédje Williams nyomozót?

– Nem, nem zsaroltak meg – mondja. – Nem vagyok hülye ahhoz, hogy elhiggyem, ha megölöm magam, mint ahogy Redmann feltételezhetően tette, élni fog. És igen, ismerem az ügy részleteit. Körbekérdeztem.

Ez azt jelenti Roger mondta el neki. Kurva Roger.

– Miről beszélt Rogerrel? – kérdezem.

– A felfüggesztésemről.

– És mit mondott?

Az ajkai elvékonyodnak.

– Hogy mondjam az igazat.

Elkapja rólam a tekintetét, hazudik, ahogy azt bizonygatja, az igazat kell mondania. Roger valami mást mondott neki. Bármi is legyen a helyzet, én végeztem vele és Rogerrel. Felállok és az ajtóhoz megyek, a vállam fölött hátrapillantok, és azt mondom. – Menjen vissza dolgozni. – Nem várok a válaszára. Kilépek a szobából és látom, hogy Houston int nekem a másik szobából. Houston, aki egy kicsit túlságosan a képemben van most. Azon morfondírozom, hogy figyelmen kívül hagyom, de ki tudja, hogy a kétségbeesés - ami az új beceneve- mit fog vele tenni, ha nincs kontrol alatt tartva. Megteszem a kettőnk közötti távolságot, és belépek vele a terembe, tudva, hogy ez lehet, meglesz kamerán, és ez nem tetszik.

– Nos? – kérdezi.

– Mi az, amit nem látott a kamerán, amit tudni akar, Houston?

– A véleményét.

– Visszaküldtem dolgozni – mondom. – Ez mindent el kellene, hogy mondjon.

– Nem tetszik ez a Lily ügy – mondja.

– Figyeltesse Morrist. Ha hazudik, tudni fogja.

– Ki a pokol fogja figyelni? Mindenki kedveli. Mindenki védeni fogja. A szövetség át tudja venni?

– Hogy meg tudok-e vele birkózni? Igen.

A telefonom csörög és Beth az. Válaszolok.

– Tudom, hogy mi ez. Tudom mi a méreg. Csak szeszélyből lefuttattam egy tesztet. Olvastam egy esetről és...

– Szavad ne feledd – mondom, Houstonra pillantva. – Visszahívlak. – Megszakítom és Houstonhoz szólok. – Majd én kezelem Morrist. Állítson rá valakit, hogy kérdezzen a disznóról. Később beszélek Sallyvel. Bármi más?

– A polgármester. A sajtó. A sorozatgyilkos sztori, ami kering.

– Tegye a nyilvánvalót. A gyilkosságok nem véletlenszerűek. Az általános lakosság nincs veszélyben. Vége.

– Nem tudjuk, hogy a nő vagy férfi hogyan választja ki az áldozatait.

Nő vagy férfi. Roger jártatta a száját.

– De tudjuk. Ez személyes, rólam szól, ami miatt maga megpróbált kirúgatni.

– Megpróbáltam megvédeni.

– Amit képtelen megérteni, de Murphynek sikerült, az az, hogy amikor valaki megpróbál keresztbe tenni nekem, akkor izgatottan várom azt a pillanatot, amikor megtanulja, hogy én leszek az, aki móresre tanítja őt. Mondja ezt el annak, akinek hallania kell, bárki is legyen az.

– Mi a poklot akar ez jelenteni, Lilah?

– Képes lesz kitalálni – mondom, a vállam fölött rápillantva. – Bízom magában.

Kilépek a folyosóra és elindulok, megfogom a telefonomat, hogy újratárcsázzam Betht.

– Mondjad! – utasítom.

– Egy cikket olvastam egy tiniről, aki megmérgezte az apját. Az egyedüli oka, hogy megtaláltuk, hogy egy barátjának elmondta.

Belépek a lépcsőházba és megállok, félek, hogy el fog menni a térerő.

– Hogy segít ez nekünk?

– Leteszteltem erre a drogra, amit a tinédzser használt, és pozitív lett, Lilah.

– Szent egek, nagyon jó vagy. Mi az?

– Bárium acetát. Kereskedelmi célokra használják, mint festékek és lakkok szárítására, de a kémiában más acetátok előállítására szolgáló eszköz. Szerves szintézisekben katalizátor. Lényeg, hogy halálos, ha lenyelik, és rendszerint nem tesztelünk erre.

– Hol lehet kapni?

– Lehet festékeket, kenőanyagokat, és egy csomó más dolgot gyártó létesítményben. Vagy egy laborban; ez a tini, aki megölte az apját, a gimnáziumi kémiai laborból szerezte.

– Van itt a laborodban?

– Néhány alkalommal rendeltem, de a törvényszéki helyszínelő csoportnak biztosan kéznél van.

– Biztos vagy benne, hogy nincs készleten?

– Nem tudom. Nem gondolnám. Mi a meglátásod?

Hogy igazam volt. Valaki a törvényszéki helyszínelőktől vagy akár az orvosszakértői iroda is része lehet ennek. Ez nem az első eset, hogy azt gondolom, valaki ki akarta venni Betht a képből, és amikor Beth elment, Melanie átvette a helyét.

– Hogy egy menő csaj vagy, akinek fontos, hogy Európában tartsa a seggét, amíg nem mondanak neki mást. – Bontom a vonalat. Itt az idő, hogy meglátogassam a törvényszéki orvosszakértő irodáját.