40.-41.-42. Fejezet

 

40. fejezet

Fordította: Isabelle

 

Tárcsázom a szomszéd őrsöt.

– Itt Jack seriff. Miben segíthetek?

Ismerem Jacket. Ő jó fiú.

– Jack, Lilah Love vagyok. Lilah Love FBI ügynök.

– A fenébe is, Lilah L...

– Figyeljen rám. Egy gyilkost üldözök. A bátyám irodájában vagyok. Ő eltűnt, és az emberei halottak.

– A francba! A francba! A francba! A francba!

– Mély lélegzet és figyeljen. Nincs időm arra, hogy levadásszam a többi tisztjét. Ide kell jönnie, hogy biztosítsa a bűntény helyszínét, és idehozni őket biztonságban. Az elkövető egy sorozatgyilkos. Ne, ismétlem, ne próbáljanak segíteni elkapni őt. Nekem kell ezt elintéznem. Egy hiba és emberek halnak meg. Megértette?

– Andrew?

Ég a mellkasom.

– Nem tudom. Elrabolták, hogy eljusson hozzám. Jöjjön most, és ne szúrja el. – Leteszem a kagylót, és mutatom Kitnek, felemelem a jelvényt. – Ezt a meghívást elfogadom. Te jössz?

– A pokolba is, igen, jövök.

Fernando feláll, az inge vérfoltos.

– Jövök.

– Túlságosan érintve vagy érzelmileg.

Összeszorul az állkapcsa.

– Nem vagyok. Soha. De ezért kiegyenlítem a számlát.

A tekintete ismerős. Ez én vagyok. Értem én. Kane megértette, amikor összekötött minket. Ennek a férfinak a testvére meghalt miközben próbálta megmenteni az én testvéremet. Megérdemli a bosszúját.

– Akkor menjünk – mondom, és végig megyünk a folyosón, majd belépünk az előcsarnokba. Kilököm az ajtót, és felhőszakadás fogad. Van egy bevillanásom, ahogy a tengerparton az esőben leszúrom a támadómat. Déjà vu. Olyan érzésem van, mintha a kör bezárulna. Mi hárman visszamegyünk a terepjáróba, és Fernando elvisz minket a bátyám házához, vagy inkább egy kis házikóba, pár mérföldre a lakásomtól, nem messze az országúttól, a tengerparton. Az örökségéből vette meg, és imádja azt az átkozott házikót. Fernando leparkol egy háztömbnyire, leállítja a motort, és lekapcsolja a lámpát.

– Tudja, hogy jövünk. Csapdába sétálunk.

– Jah – mondom, felhúzom a vállam, kiszállok a kocsiból, és közben előveszem a fegyveremet. Az eső zúdul rám, de én átgázolok rajta. Kit és Fernando a két oldalamon.

– Egyenesen a bejárati ajtón megyek be – mondom. – Nem fogja azt hinni, hogy egyenesen rátámadok. Ez azt jelenti, hogy ti ketten támadjátok meg, amikor nem ő van a célkeresztben. A telek be van kerítve. A kerítésen át megyünk be. Ti ketten menjetek át fölötte. – Egyikük sem vitatkozik velem.

Elérjük a kaput, és mindketten elszakadnak tőlem, és eltűnnek két különböző irányban. Átmászom, és a sárban landolok, de leszarom. Ő tudja, hogy jövök, de én akarom, azt a pár másodpercet, amire számíthat a biztonsági kapu csipogásáig. Amint odaérek, előveszem a fegyveremet, és belesek az ablakon. Nincs semmi mozgás. Egészen addig, amíg meg nem látom Fernandót, amint belép a nyitott teraszajtón.

– A francba – mormogom, és az ajtó felé nyúlok. Nincs bezárva.

Belépek, és hirtelen én, Fernando, és Kit ott állunk teljes csendben, kivéve nagyapám órájának ketyegését, ami anyám kedvence volt. Lépek egyet balra és egyet jobbra, és egy csomó képződik a gyomromban. Nincs hang. Nincs szembesítés. Lehet, hogy már halott.

Felmegyek a lépcsőn az egyetlen szoba felé, Andrew hálószobája felé, visszatartom a lélegzetem, ahogy belépek. Nincs itt, de van valami az ágyon. Egyelőre nem veszek róla tudomást, és odasétálok a szekrényhez és a fürdőszobához, mindkettő tisztán találom.

Visszatérek az ágyhoz, ahol anyám fényképe fekszik.

A házam az anyámé volt. Megragadom, és leszaladok a lépcsőn.

– Nálam vannak! – kiáltom, és már indulok is a bejárati ajtó felé. A szemétláda játszik velem, és azt üzeni, hogy az összes törvény, és Kane emberei sem tudják megállítani. Azt üzeni, hogy a világ összes ideje az övé, de a bátyámnak már nincs több.

41. fejezet

Fordította: Isabelle

 

Anyám képét tartom a kezemben, és azon tűnődöm, hogy vajon ez a seggfej ölte-e meg őt, hogy ez is része-e az üzenetének. Fernando egy saroknyira parkol le a házamtól, ahogy a bátyámnál is tette. Összehajtogatom a fényképet, és a zsebembe dugom, mielőtt az ajtóhoz nyúlnék. Fernando elkapja a karomat.

– Mi a terv? – kérdezi. Nem söpröm le a kezét. Ma már elég fájdalma volt. – Ma nem tartóztatom le. Megöljük a rohadékot. Megöljük őt.

– Rendben – mondja, és elenged, az ajtó felé nyúlva, miközben Kit káromkodik. A mobilom rezeg a kabátzsebemben, de én hagyom, hogy csörögjön. Kane az. Azt fogja mondani, hogy várjak. Kibaszottul nem fogok várni. Kilépek az immár enyhén szitáló esőbe, és elindulok az új seregemmel az oldalamon. Amint a birtokomra érünk, eszembe sem jut, hogy az ajtóhoz osonjak. Nem lennék itt, ha nem kaptam volna meg az üzenetét. Mindkét férfival az oldalamon egyenesen a bejárati ajtóhoz sétálok, de amikor odaérünk, Kit körbe siet a ház oldalán. Fernando és én osztozunk egy pillantáson, és kinyitom az ajtót. Kinyílik és egyenesen a nyitott teraszajtóra látok. A parton van a bátyámmal. Ugyanazon az átkozott parton, ahol megerőszakoltak, ahol megöltem a támadómat. Azt mondja nekem, hogy mindent tud. Azt mondja, hogy ő tervelte ki az egészet. Az anyám meggyilkolását, ezért vagyunk az anyám házában. A támadásom miatt anyám otthonánál. A düh ég bennem, de ez egy kényelmes düh, ami úgy illik hozzám, mint egy kesztyű. Nem vad. Nem kiszámíthatatlan. Egyszerűen csak ül a mellkasom legmélyén és várja, hogy elszabaduljon. Elkezdek sétálni, miközben Fernando balra tart, hogy átkutassa a ház többi részét, mert nem érti, nincsenek bent. Nem itt vannak, hanem a parton. Átmegyek a nappalin, és kilépek a házból a teraszra. Körülöttem csepereg az eső, de a kapucnimat lehajtva hagyom. Kilépve a tető alól elindulok, és néhány lépésnyire látom a bátyámat ott a parton, térden állva, pisztollyal a kezében. Életben van és ez az igazi ajándék. Egy férfi áll mögötte és fegyvert tart a fejéhez. Andrew-hoz akarok rohanni. Meg akarom menteni. De lassan sétálok, egyenletesen, kiszámítottan, amíg végre ki tudom venni a férfit: ő az. Morris őrmester. Nincs bennem elégtétel, hogy igazam van a személyazonosságáról. Csak a késztetés, hogy megöljem.

– Maradj ott, Lilah! – kiáltja Andrew. – Maradj ott!

Nem maradok. Tovább megyek, tudatában a fényeknek a fél mérföldre lévő kikötőnél, biztos vagyok benne, hogy így jutott el a szigetre, és biztos vagyok benne, hogy így tervezi elhagyni a szigetet, bár nem tudom, hogy gondolja, hogy valaha is eljut a hajóig. Csak azt tudom, hogy van egy terve. Azt hiszi, hogy elmegy. De nem megy.

– Ez már elég közel van! – kiáltja, amikor már két lábnyira vagyok attól a helytől, ahol megöltem azt a szemetet, aki megerőszakolt. Ahol meg fogom ölni őt is. Megállok, és azt mondom:

– Dobd le a fegyvert!

Az eső jobban rákezd, és egy pillanatra újra abban a pillanatban vagyok, az a férfi rajtam, a ragacsos, édes leheletével, ami émelyítő, a drogok megfojtanak. Megpróbáltam küzdeni. Nem tudtam megmozdulni. Ezúttal meg tudok mozdulni. Ezúttal nem vagyok bedrogozva.

– Dobja el a fegyvert! – kiáltja.

Nem dobom le a fegyveremet, de leeresztem az oldalamra.

– Mi ez, Morris? Mit csinál?

– Véget vetek ennek. Ezt akarják. Véget akarnak vetni. Te ugyanúgy a baj vagy, mint az anyád volt.

– Megölte őt – mondja Andrew. – Megölte anyát. És megölte az összes embert, hogy úgy tűnjön, mintha egy sorozatgyilkos áldozatai lennénk.

Megölte anyát. A megerősítés brutális. Meggyilkolták.

– Ő egy sorozatgyilkos – mondom. – Pocher felbérelte, hogy gyilkoljon nekik.

– És adott nekem egy hadsereget – kárörvend. – Mert maga csak nem akart kimaradni a dolgaiból. Mert egyszerűen nem tudta értékelni a tervét, hogy az apját egy nap elnökké tegye. Mondtam neki, hogy meg tudom ölni magát, Kane-t és a bátyját, mint egy bónuszként. És most itt vagyunk. Mert kurvára elegem van abból, hogy Roger arról beszél, milyen jó maga. És itt van, mennyire jó. Ott voltam az orra előtt, és nem tudott róla. És most meg végig nézi, ahogy a bátyja meghal, mielőtt maga is meghal.

Kane halott.

Nem.

Kane nem halt meg.

De Pocher biztos azt hiszi, hogy az. Szellem biztos azt mondta Pochernek, hogy megölte őt. És Pocher elmondta Morrisnak. Az agyamban az A, B és C terveken jár az eszem, de mindet elvetem. Morris kacagva nevet.

– Megpróbálták megölni itt, ezen a parton, nem igaz? És az a bolond, akit felbéreltek csak egy dugást kapott magától, mielőtt megölte volna. Ő nem én voltam.

– Lilah? – mondja Andrew. – Miről beszél?

Nem veszek tudomást Andrew-ról, időt nyerek, folyton visszamegyek az A tervhez és azt mondom magamnak, hogy ez egy hiba.

– Mi köze volt Williams nyomozónak ehhez?

– Pocher kurvája volt. Bármit megtenne érte és az ő pénzéért. Átbaszni engem. Megölni a húgát.

– Miért Redman? Miért őt választotta?

– Lilah!

Kane az, és Morris tekintete tágra nyílik, majd a kezére vándorol, ahol tart valamit. Ez az a lehetőséget, amire szükségem van. Akkor az A terv következik. Felemelem a pisztolyomat, és a szeme közé lövök. Igen. Ennyire jó lövész vagyok. Az, hogy megerőszakoltak, végül a gyilkolás megszállottságát hozta elő bennem. Szükségem volt képességekre, hogy megtehessem. Ugyanakkor, amikor lövök, robbanás hallatszik a hátam mögött. Minden lassított felvételnek tűnik. Morris a földre zuhan. Andrew és én is a földre zuhanunk. A fejem zúg, de talpra állok, és látom Andrew-t, ugyanezt teszi. Megfordulok, és Kane a karjaiba húz, és csak nézem, ahogy anyám háza porig ég, és tudom, hogy ez volt Morris elterelő hadművelete, hogy eljusson a saját hajójához, hogy elmeneküljön. A szemeim elkerekednek. A hajó. Valaki volt a hajón. Kibújok Kane karjaiból, és megfordulok, hogy megtaláljam az elrobogó hajót. Bárki is volt rajta, eltűnt.

– Hívd a parti őrséget! – kiáltom, ahogy a rendőrök elárasztják a helyszínt. – A hajó! – Andrew megragad, átölel, és azt suttogja:

– Szeretlek. – Nyilvánvalóan jó fizikai állapotban van, mielőtt azt mondja: – Megyek, gondoskodom róla, hogy Pochert elkapják, mielőtt eltűnne.

Futásnak ered, én pedig megfordulok, Kane-t a telefonálva találom, épp odalépek hozzá, mikor megkérdezi: – Kész van? – Nem hiányzik az eldobható telefon. – Kiváló. A következő alkalomig. – Kikapcsolja, és zsebre vágja a telefont. – Pocher meghalt. Morris őrmester újabb áldozata.

Ezt keserédes győzelemmel emésztem meg. Ő rendelte el a megerőszakolásomat. Elrendelte a meggyilkolásomat, kétszer is, és a bátyámét is.

– Megölte az anyámat. Vagy ő rendelte el a halálát. Morris azt mondta, hogy ő tette.

– És most a pokolban fog égni.

Bólintok, és megfordulok, hogy nyugtalanul Morrisra bámuljak. Kane keze hátulról a vállamra telepszik.

– Vége van, Lilah.

És mégis, egyáltalán nem érzem, hogy vége lenne. Ennyi idő után túl könnyű volt. Úgy érzem, hogy van még, még mindig van még több. Ha van valami, amit az megerőszakolásom megtanított nekem, az az,  hogy soha ne hagyjam abba az életet. Soha nem leszek túl rajta. Soha nem lesz vége.

42. fejezet

Fordította: Isabelle

 

Órákkal később, a horizonton már hajnalodik, és én bámulom a házamat, anyám házát, ami most már csak a héja annak, ami valaha volt, miközben a tűzoltók dolgoznak a romokon. Kane velem van, a karja a vállam körül.

– Újjáépítjük.

– Nem –mondom, és felé fordulok. – Ez volt az a hely, ahonnan elmenekült apám elől. Itt bújt el a gonoszsága elől. Ez az a hely, ahol megerőszakoltak. Nem hiszem, hogy ez az életének olyan része, amire emlékeznünk kell rá. Hogy van Fernando?

Az ajkai elvékonyodtak.

– Vallomást tett, aztán elindult a városba, hogy elmondja az anyjának. Nem irigylem őt.

Egy autó hajt fel, és megáll. Az ajtók kinyílnak, Murphy igazgató és Houston rendőrfőnök kiszáll. Elindulnak felénk és Kane azt mormogja:

– Akarod, hogy elmenjek?

– Basszák meg – mondom. – Te maradsz. Ők elmehetnek.

Halkan kuncog, és a két férfi elénk lép.

– Love ügynök – köszön Murphy. – Örülök, hogy egy darabban látom. A tekintete Kane-re siklik. – És Kane Mendez – mondja Murphy, és felajánlja a kezét.

– Jó, hogy a szörnyeteg ügynökünk mellett áll.

Kane könnyedén megrázza a kezét.

– Mindig itt leszek – mondja biztosítva őt.

Houston arckifejezése elkomorul.

–A parti őrség utolérte a hajót. Egy spanyolul beszélő bérenc volt. Nem hisszük, hogy a fizetésen túl másban is benne volt. – Nem hagyott időt válaszolni. – Jól van, Lilah?

– Kurvára jól vagyok – mondom. – Meghalt. – De még akkor is, amikor ezeket a szavakat mondom, nem érzem helyesnek. Nem úgy érzem, mintha Esernyős Ember lenne, és nem tudok szabadulni ettől az érzéstől.

– Pocher is – tájékoztat Murphy.

A tekintetem az övére siklik.

–Tényleg?

Esküszöm, Murphy mosolyog anélkül, hogy valójában mosolyogna.

– Igen. Úgy tűnik, Morris ölte meg.

– Viszonya volt Williamsszel – mondja Houston.

– Amint bejutottunk Morris lakásába, ami egyébként őrülten ki volt sikálva, találtunk egy Pocher és Williams szentélyt a háza falán. – Elvékonyodik az ajka. – Rengeteg ember volt a falain. Színkódolt szegmensekben voltak, amin láthatóvá válik, ahogy meggyilkolta őket. Megváltoztatta, hogy ne tűnjön úgy, mintha nem lenne ugyanaz a személy. Még évekig fogják tanulmányozni.

Murphy igazgató félrehúz, és a szemeiben lévő szórakozottságot nem nehéz észrevenni. Kane-t Houstonnal egyedül hagyja, és ezt ő imádja. Néhány métert követem őt egy fáig.

– Amikor az egyik leesik, a másik felemelkedik, de időbe telik. Mi, maga, lelassítottuk őket.

– Azt mondta, hogy Pocher ölte meg az anyámat. Vagy ő rendelte el a gyilkosságot.

– És Pocher ellen fordult? – kérdezi, de a szeme csillogása azt mondja, hogy jobban tudja. Tudja, hogy mit tettünk.

– Úgy tűnik – mondom.

– Valóban. Nos, csak annyit kell tudnia, Love ügynök, hogy Pocher közel volt, de nem ő volt a lánc teteje. És nem is volt a kevesek egyike. Ők sokan vannak. Ezt ne felejtse el. – A keze a vállamon pihen. – De maga, maga különbséget tesz, tudtam, hogy sikerülni fog. Csak azt sajnálom, hogy ennek ez az ára. Annyi jó tisztet veszítettem el ma este.

– Ahogy én is.

– Itt maradok még pár napig. Visszamegyek a városba találkozókra. Ez a maga köre. – Megfordul és elsétál, miközben egy másik autó megáll előtte. És még egy érkezik, egy rendőrautó, és a bátyám kiszáll.

Az ajtóhoz sétálok, hogy találkozzam vele, miközben észreveszem, hogy Kane és Houston éppenséggel mély beszélgetésbe elegyednek. Ez olyan, mint amikor egy átkozott tehén tojást tojna, és mégis, ez valóban megtörténik.

– Hogy vagy? – kérdezem, ahogy csatlakozom Andrew-hoz.

Megdörzsöli az állát.

– Ma este elvesztettem néhány jó embert. Kemény hét lesz. Sajtótájékoztatót kell tartanom. Mi lenne, ha együtt csinálnánk holnap?

– Együtt – értek egyet. – Csináljunk ennél többet.

– Jó. Csináljunk. – Megölel és visszahúzódik. –Beszéltél apával?

– Nem. Te?

– Beszéltem vele. Tud Pocherről. Feltételezem, hogy tudsz Pocherről?

– Igen. Gonosz volt, Andrew. Ezt próbáltam elmondani neked.

– Hallgatnom kellett volna rád.

– Akkor most figyelj. Az emberek, akiknek dolgozott, még mindig léteznek. Ők lehet, hogy továbbra is támogatják apát, de nekünk együtt kell visszahúznunk őt.

– Támogatni fogják őt, Lilah. Már kapott egy hívást a kampánya védelméről. Erről akart beszélni velem, amikor az életek elvesztésével foglalkoztam. Amikor te és én majdnem elvesztettük az életünket.

És itt is van. A bizonyíték, hogy még nincs vége.

Ahogy Murphy mondta, amikor az egyik elesik, a másik felemelkedik.

Houston csatlakozik hozzánk, mi pedig megtervezzük a sajtótájékoztatót és az azt követő nyilvánosságot. Most öltünk meg egy sorozatgyilkost.

Most öltem meg egy sorozatgyilkost. Houston épp távozni készül, amikor azt mondja: – Fegyverszünet. Fegyverszünetet kötöttem Kane-nel. Magáért, Lilah. Amiatt, amin ma este és a múltban keresztülment. – Megfordul és elsétál.

A tekintetem Andrew-ra siklik.

– Elmondtad neki.

– Nem. Nem mondhatok el semmit, amit nem tudok. Mert te sosem beszéltél nekem nemi erőszakról, Lilah.

– És soha nem is fogok.

Megértően bólint.

– Remélem, a magánéletem nem befolyásolja ezt.

– Utálom a barátnődet. Téged viszont szeretlek. És most, hogy talán tényleg meghallgatsz, amikor beszélek, talán beszélni fogok. Egy nap.

– Los Angelesbe költözött. Elment, Lilah.

– Ó. Milyen kiábrándító.

Nevet. Én is nevetek. És a nevetés egyelőre elég.

Megfordulok és Kane felé megyek, aki már vár rám.

– Houston fegyverszünetet kötött?

– Azt mondja.

– Apám máris új támogatást kapott a Társaságtól.

– Hát persze, hogy kapott – mondja Kane.

– Egyikük elesik...

– És egy másik felemelkedik, de győzni fogunk, Lilah. Mert itt vagy nekünk te és a jelvényed, hogy középen tartson minket, ahová tartozunk.